Kaczúr Alexandra a budapesti Forrai Magániskolában végzett, mint divat és stílustervező. Már tanulmányai alatt is számos pályázaton részt vett, melyek során többször került be a döntősök közé. Ezek közül néhányat említve: Gellért a divat strandja fürdőruhapályázat, Marie Claire az év fiatal divattervezője, Femina White Caviar…Sok értékes tapasztalattal lett gazdagabb ezáltal, amiket jelenleg is tud hasznosítani tervezői munkája során.  Már kisgyerekként is az volt a vágya, hogy tervezzen, alkosson valami maradandót és úgy érzi, hogy jó úton halad céljai elérésében.

Közel áll hozzá a magyar népművészet azon belül is a sujtásos zsinórdíszítések, vitézkötések, melyek megjelennek a ruháin, így felelevenítve a múlt egy darabját. Ezekkel közelebbről iskolai szakdolgozata témája kapcsán ismerkedett meg és azóta is ezen a vonalon folytatja munkáját. Szeretné, ha nemzetközileg is megismertethetné az emberekkel ezt a gazdag motívumvilágot, mely számára igazi értéket képvisel.

Emellett fontosnak tartja a megújulást ezért sok új technológát kipróbált már, mint például a lézer és vízvágást, textilnyomtatást. Ruhái szabásában egyszerre jelenik meg a modern stílus a klasszikus eleganciával.